Ismerd meg a Likvid demokráciát!

Ma már megvalósítható az e-demokrácia

Ma már megvalósítható az e-demokrácia

A politika a pártok játéka?

Éljünk beleszólási- és szavazati jogunkkal a mindennapokban is!

2015. február 25. - giat

Elhitetik velünk, hogy a politika a pártok játéka, mert ez az érdekük azoknak, akik közel kerültek a tűzhöz, holott mi is körbeülhetnénk azt a tábortüzet és mi is sütögethetnénk ott a saját (közös) szalonnánkat. Azaz megvalósíthatnánk a részvételi demokráciát, ahol közvetlenül mi, azaz a nép dönthetnénk a minket érintő kérdésekről, a közügyekről. Csak rajtunk múlik, hogy hajlandóak vagyunk-e erre vagy maradunk szófogadó alattvalói annak a politikai elitnek, akik a hosszú évek során ezt nevelték belénk. Ez a parlamentáris képviseleti rendszer, mint tapasztalhatjuk, nem a nép érdekeit képviseli, hanem a tőkés kapitalista rendszert szolgálja, mi pedig csak a szolgái, kiszolgálói vagyunk, ami egyre többek elégedetlenségét növeli.

A jelenlegi technikai lehetőségek és az internet elterjedése már lehetővé teszi, hogy megvalósítsuk az e-demokráciát és valóban éljünk beleszólási- és szavazati jogunkkal a mindennapokban is.

Akarunk-e tenni a saját elégedettségünkre vagy továbbra is csak kritizálói akarunk maradni az általunk megválasztott politikusoknak? Csak rajtunk, azaz a részvételi hajlandóságunkon múlik mindez. Hajlandóak vagyunk társadalmi részvételre vagy továbbra is a kiszolgáltatottként csak panaszkodó áldozati bárányok akarunk maradni? Ez a kérdés, válasszunk!

Sokszor halljuk, hogy ez vagy az politikai döntés kérdése, vagy hatalmi kérdés.

De kié is a hatalom?

A demokrácia jelentése néphatalom. Azaz ez azt jelenti, hogy azé a hatalom, akinek a nép hatalmat szavaz. Ahol a lakosság éretlen a döntésekre, ott szükséges, hogy felette döntsenek a sorsáról. Ahol a lakosság elég tudatos, ott nincs szükség külön döntéshozókra, mert mindenki átérzi a döntésekkel járó felelősségét, tehát ott meg tud valósulni a közvetlen részvétel a döntéshozásban, amit részvételi demokráciának nevezünk.


Elhisszük, hogy csak játékszerek lehetünk a politikai játékban, azaz döntésképtelenek vagyunk és szükségünk van rá, hogy uralkodjanak felettünk vagy elegendő számunkra egy általunk megbízott szakértői kormány, amely végrehajtja a mi döntéseinket? Elhisszük, hogy a mai technikai feltételek mellett is drága a népszavazás vagy megmutatjuk, hogy gondolkodó emberek vagyunk?

Ha Te a társadalom tudatos tagjának tartod magad, akkor vegyél részt a közügyek formálásában, mert megérted ennek jelentőségét.

"Engem nem érdekel a politika, én nem politizálok." = Aki ezt mondja, az ezt tudatja nyilvánosan: engem nem érdekelnek a közügyek, azaz teszek rá, hogy hol épülnek utak, hány iskolát zárnak be, és a maradékban mit tanítanak, közömbös vagyok az áremelkedések iránt, de az se foglalkoztat, hogy mennyi adót szednek be tőlem és mire fordítják azt, nincs beleszólásom ezekbe és nem is akarom, hogy legyen.

Ez nem a reklám helye, nem reklámozunk semmit. Nem ahhoz a "tudatos vásárló"-hoz szólunk, akinek így nyájaskodva a szájába rágják a tévéreklámok, mit vegyen meg, mi a jó neki. Mint látod, kérdéseket tettünk fel, és kérünk, az azokra adott válaszod szerint dönts.

Azt ne feledd a tudatosságról, a részvételről, azaz döntésképességről, hogy sokan közülünk úgy gondolják, nem értünk hozzá, mi nem tudunk dönteni. Akik ezt gondolják, azok elgondolkoztak már azon, hogy az általa megválasztott jelenlegi döntéshozóink (politikusaink, képviselőink) milyen végzettséggel bírnak? Tisztában vagyunk azzal, hogy akár nyolc általánossal is lehet parlamenti döntéshozó valakiből, ha egy párt felveszi a listájára? Mi, magunk közül nem tudunk delegálni olyanokat, akik valóban méltóan, hozzáértően és ténylegesen a mi érdekeinket szem előtt tartva tudnak dönteni egy-egy szakirányú kérdésben?

Még egy kérdést engedjen meg az, aki nem tartja magát elég érettnek arra, hogy szavazzon közügyekben. Tudod, hogy az interneten mennyi információ van, ami csak arra vár, hogy megfelelően felhasználd? Az internet nem csak szórakozásra, hanem önképzésre, tájékozódásra is használható és magunk döntjük el, hogy mivel töltjük el a szabadidőnket. Aki elégedett azzal, hogy Magyarország Európa összeszerelő üzeme, a Nyugat bérmunkása, ahhoz ez az írás nem szól.
A többiek viszont itt regisztráljanak:
http://li-de.tk/10882333_858026650885751_2692329939766869955_n.jpg

ISMERD MEG TE IS A LIKVID DEMOKRÁCIÁT!
5 perces tájékoztató videó: https://www.youtube.com/watch?v=a_cSL-KAmFg

 

A Facebook-on: LIKVID DEMOKRÁCIA
https://www.facebook.com/LikvidDemokracia

Mi a közös cél megvalósításához hozzájárulva felajánljuk ezt a weboldalt, mint eszközt, melyet fejleszthetünk tovább Veletek, regisztrálókkal együtt, ha benne vagytok.

Regisztrálj, majd rendszeresen látogass el, hogy szavazz és tegyél fel Te is másokat is érintő kérdéseket, témákat, indíts vitát közügyekről. Ha folyamatosan ezt tesszük elég sokan, akkor célt érünk, azaz megmutatjuk, hogy tudatos, érett gondolkodásunkkal felnőttünk a feladathoz, hogy irányítsuk végre saját sorsunkat, gondoskodjunk saját és gyermekeink jövőjéről, akik majd ezt megtanulják tőlünk.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://giat.blog.hu/api/trackback/id/tr387219409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása